Hazai döntetlennel bent maradtunk a harmadik vonalban

2019-05-26

Közép-csoport, 29. forduló. Szekszárdi UFC–Kecskeméti TE 0–0. Jv.: Sipos K. (Szabó D., Nagy M.).

Szekszárd: Lékai – Kvanduk J., Károly, Dudás (Dombi G., 63.), Füredi – Rácz F., LÉKÓ (Juhász M., 82.), Budai, HEGEDŰS M. – Márton E., Fejes (Csigi, 92.). Vezetőedző: Dienes Pál.

Kecskemét: Kunsági – Bagó, Vágó, Nánási, Urbán, Zámbori – Terbe, Markó (Zámbó, 72.), Nádudvari – Peres (Szabó D., 72.), Takács K. (Tóth R., 82.). Vezetőedző: Szabó Tibor.

Alacsony intenzitás, reménytelen labdajáratás és fényezés, hiányzó ritmusváltások és mélységi passzok, rendre elméretezett vagy csak simán pontatlan utolsó átadások. Míg mi Hegedűs Márk áttöréseivel, a vendégek távoli lövésekkel adtak életjelt magukról. Címszavakban ennyi mondható el az alacsony színvonalú találkozóról. Mindkét csapat kevés kockázatot vállalt, a döntetlen igazságos. Mivel a Paksi FC II. kikapott a Rákosmente otthonában, eldőlt, hogy ősztől az NB III-ban szerepel majd együttesünk.

Dienes Pál: – Győzelemre készültünk, hiszen a meccs előtt úgy gondoltuk, csak az lehet megnyugtató számunkra. A mai találkozón inkább a párharcokban, a küzdeni tudásban jeleskedett mindkét csapat, élvezetes játék, helyzetek nem nagyon voltak. Igazságosnak érzem a döntetlent, ami ráadásul nekünk nagyon értékes is.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a