Simple Női Liga NB I. 4. forduló
SZUFC – DVTK 2 – 2 (0-1)
gólszerzőink: Vári Viktória, Nagy-Cseke Edina
Hatalmas bravúr, kemény küzdelem, büntetőkkel, kiállításokkal, egy fantasztikus kis csapat van kialakulóban. Kiharcoltuk a döntetlent.
Az első félidőben ugyan a vendégek szereztek pontot, de a fordulás után lányaink úgy jöttek ki az öltözőből, hogy ez a mérkőzés még nyerhető is lehet. Emberelőnybe kerültünk és sikerült gólt szereznünk, már-már úgy tűnt, hogy a nyerhetünk is. A vége előtt három perccel kicsúszott a kezünkből az irányítás és a három pont is. Játékosunk Kágyi Kíra, egy szerencsétlen ütközésben eltörte az orrát. Kírának mielőbbi jobbulást kívánunk!
Szép volt lányok!