Győzelem hazai pályán!

2022-05-09

A Hódmezővásárhely látogatott Szekszárdra, ahol Turi Zsolt csapata az első félidőben eldönthette volna teljesen a találkozó sorsát, azonban ez nem sikerült. A meccs végig izgalmas volt, de szerencsére csapatunk végül kapott gól nélkül, egy gólos győzelmet aratott.

Turi Zsolt: „Nagyon jól mentünk bele a mérkőzésbe, párharcerősek voltunk, kreatívak voltunk a támadózónában. Nagyon jó helyeken tudtunk labdát szerezni és ennek köszönhetően már az első félidőben eldönthettük volna a találkozó sorsát, de jó szokásunkhoz híven, megint körülbelül ötször álltunk a kapussal szemben és egyszer sem tudtunk gólt rúgni belőle. A második félidőben próbáltuk átadni a területet az ellenfélnek és abból kontrázni, ezért itt már többet birtokolta a labdát az ellenfél, jobban a kapunk elé is tudtak szorítani. Igazi gólveszélyt azért nem tudtak kialakítani, viszont a kontráinkból mi még két nagy sanszot is kitudtunk alakítani, amik kimaradtak és sajnos még a második félidőben sem tudtuk lezárni a meccset. Izgalmas volt a véghajrá, de szerencsére megtudtuk tartani az előnyünket. Gratulálok a fiúknak, nagyon jól küzdöttek a sikerért!”

Kezdőcsapat: Pomozi, Rácz F., Fekete, Arena, Füredi, Béla, Lékó, Rácz Á., Gellér, Budai, Péter A.

Cserék: Matesz, Horog, Temesi, Péter D., Tratnyek, Tóth

Gólszerző: Béla Dániel

2022.05.08.
Szekszárdi UFC 1:0 Hódmezővásárhely FC

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a