Győzelem a véghajrában

2023-02-11

A Szekszárdi UFC a felkészülési szezonjának utolsó mérkőzését játszotta a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia ellen. Az összecsapás után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt nyilatkozott.

„Sikerrel vettük az utolsó akadályt, bár ezen a mérkőzésen is sok mindent próbálgattunk annak érdekében, hogy megtaláljuk azt a megfelelő játékrendszert, amiben szeretnénk a bajnoki mérkőzéseken játszani, azzal a játékoskerettel, ami megmaradt. Nem mellesleg szeretnénk sikeresek is lenni.”

„Több játékost egyszer egyszer más poszton is megnéztünk, hiszen a létszámunk elég csökkentett. Az első félidőben meg tudtuk valósítani mindazt, amit elterveztünk, ennek megfelelően sok helyzetet is dolgoztunk ki. Pozitívumként azt emelném ki, hogy habár korán kaptunk egy gólt, de nem roppantunk össze és fel tudtunk utána állni.”

„A második játékrészben nyújtott produkciónk nem sikerült annyira jóra, nem tudom, hogy mi lehetett ennek az oka. Az ellenfél nagyon agresszíven és jól ment át védekezésből támadásba, amit nagyon nehezen tudtunk lereagálni, ebből sikerült is két gólt szerezniük és kiegyenlíteni a mérkőzést.”

„A végén azonban sikerült kiharcolnunk a győzelmet, habár a játék képe nem tetszett annyira, mint az első félidőben. Úgy gondolom, hogy van még hova fejlődnünk. Még egy hetünk van csiszolni a játékunkon, a tökéletes formát a bajnokság kezdetére kell elérnie a csapatnak.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a