Gyors búcsú a Kupától

2023-08-06

A MOL Magyar Kupa első fordulójában a Szekszárdi UFC a Bólyi SE vendégeként lépett pályára. A találkozó után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt nyilatkozott.

„Tudtuk, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk, mivel két vesztes meccs után vágtunk neki a kupatalálkozónak. Egy jól felkészített csapattal meccseltünk, ahol sok, általam is nevelt játékos lépett pályára, akiknek képességeiket tekintve nem a megye I.-ben kellene focizniuk.”

„Az elején jól kezdtük a mérkőzést, megvoltak a helyzeteink a gólszerzésre. Végig mi irányítottuk a játékot, de nem tudtunk gólt szerezni. A semmiből kaptunk megint egy gólt, egy előre vágott labdából.”

„Mentünk megint az eredmény után, majd egy újabb, nagy védelmi hibából rúgattunk az ellenféllel még egy gólt. Sikerült a végén egy szép góllal közelebb zárkózni, de nem nagyon jött össze ezen a mérkőzésen sem hogy több gólt szerezzünk.”

„Biztos vagyok benne, hogy a hosszabbításban ki tudtuk volna harcolni a továbbjutást, sajnos nem így sikerült. Próbálunk a következő meccsünkre felkészülni, hiszen az MTK II-höz fogunk utazni. Jelenleg a jó képességű kulcsjátékosaink is sajnos bizonytalanul játszanak, ez rányomja a bélyegét az egész csapat teljesítményére” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27257/1/1841515.html

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a