Gólt lőttünk, de a paksiak látták meg a fényt az alagút végén

2018-11-04

NB III Közép-csoport, 13. forduló. Szekszárdi UFC–Paksi FC II. 1–2 (0–1). Jv.: Altorjay (Rózsa, Nagy M.).

Szekszárd: Lékai – RÁCZ F., Dudás (NÁNÁSI, a szünetben), Károly V., Füredi – Márton E. (Fejes, 62.), NAGYVÁRADI, JUHÁSZ M., Turi T. – Budai, Csigi (Dombi, 62.). Vezetőedző: Kvanduk János.

Paks: Borsos – Opavszky, Lenzsér, Berdó – Vági, Molnár D., Egerszegi (Györgye, 73.), Kiliti (Süvöltős A., 65.) – Kővári, Horváth P., Kovács L. (Adamcsek, 77.). Vezetőedző: Tököli Attila.

A tabellán elfoglalt helyezése ellenére nyílt sisakos futballal rukkolt ki mindkét csapat. Mi az első félidőben Márton Erik két kaput eltaláló szabadrúgásával veszélyeztettünk, a vendégek az exszekszárdi Horváth Péter bombagóljával szereztek vezetést. A paksiak ritkábban jöttek át a térfelünkre, ám támadásaikban benne volt a gólveszély.

A támadó a szünet után növelhette volna csapata előnyét, ám helyzeténél Lékai Soma nagyot védett. Kvanduk edző két csatár becserélésével próbálta menteni a menthetőt, Dombi Gergő góllal hálálta meg a bizalmat. Az egyenlítő találat után többet támadtunk – a három pont sorsát végül egy könnyű síppal befújt tizenegyes döntötte el. A Paks tíz nyeretlen meccs után szerzett ismét három pontot, együttesünk zsinórban ötödik mérkőzésén kapott ki.

Gólszerzők: Dombi (68.), illetve Horváth P. (18., 79., a másodikat 11-esből). Kiállítva: Turi (Szekszárd, 78.).

Kvanduk János: – Úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget. Az első félidőben jobb volt a Paks, a szünet után azonban egyenlítettünk, volt lehetőségünk a győztes gól megszerzésére is.

Tököli Attila: – Nagyon örülök a győzelemnek, kiböjtöltük. Számtalan lehetőségünk volt, hogy előbb eldöntsük a három pont sorsát, saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést.

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a