Gólgazdag összecsapás Iváncsán

2023-01-14

Az NBIII-as felkészülési szezon első mérkőzésén a Szekszárdi UFC együttese az Iváncsa vendégeként lépett pályára. A találkozón látottakról csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt formált véleményt.

„Az Iváncsa kicsit előrébb tart a felkészülésben, hiszen Ők már két hete edzenek. Azt lehetett látni, hogy nagyon faradtan mozogtunk és rengeteg technikai hibát vétettünk. Ezt a sokkal frissebb és dinamikusabb ellenfelünk kihasználta.”

„Voltak jó dolgok a játékunkban, próbáltunk egy új fajta stílust kialakítani a mérkőzésen. Ez sok gyakorlást igényel, hiszen úgy váltottunk rendszert, hogy nem volt benne elég rutinunk. Egy ilyen top csapat ellen, minden tudásra szükség van, nem véletlenül vezetik a bajnokságot.”

„Ami gondot jelentett számunkra, az a sérültek száma volt. Aréna Ármin bokája még olyan állapotban van, hogy nem tud mérkőzést játszani. Tóth Dávid térde megint megbicsaklott, Lékó Roli izomszakadása nagyon nehezen gyógyul, messze van attól, hogy elkezdhesse az edzéseket. További két játékosunk megbetegedett a héten, egynek a lába törött, egy pedig felhagyott az aktív futballal.”

„Akadtak nehézségeink, de vannak bíztató jelek. A labdakihozatalaink során rengeteg hibát vétettünk, amit mostani ellenfelünk nem hagyott büntetlenül. A mérkőzésnek voltak jobb és rosszabb periódusai, de top formába a bajnokság rajtjára kell kerülni.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

Végeredmény: 

Iváncsa KSE – Szekszárdi UFC (6-2)

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a