Fiatalokkal a kispadon utazunk az egyik bajnokesélyeshez

2020-11-20

Az őszi szezon „utolsó” találkozóján a bajnokesélyes csapatok közé tartozó FC Dabas vendégei leszünk a Közép csoport 19. fordulójában. 

A piros-fehérek hazai környezetben még veretlenek: nyolc mérkőzésből négy győzelem mellett négyszer döntetlenre végeztek. Ha csak a papírformát nézzük, akkor erre mondják azt, hogy országos egyes. Ugyanakkor a hazaiak vezetőedzője, Szabó István hasonló cipőben jár, mint kollégája Turi Zsolt, a fiatalokkal együtt is csak 14-15 labdarúgóval készül a vasárnap 13:00 órakor kezdődő  mérkőzésre. A gondok ellenére Dudás Dánielék a lehető legjobbat szeretnék kihozni a Wellis Sportparkban rendezendő találkozóból, a három pont megszerzése abból a szempontból számukra fontos, hogy az ősz végén a dobogón tudjanak telelni. Játékosaink a Monor elleni vereségből próbálják felépíteni magukat, kérdés, hogy ezúttal milyen teljesítményre számíthatunk tőlük.

– Mindenképpen szeretnénk kijavítani a múlt heti fiaskót – mondta Turi Zsolt.Az itthon elvesztett pontokat valahol be kell gyűjteni, erre ideális lenne a soron következő két idegenbeli összecsapásunk. Hétvégén egy jó és erős csapathoz utazunk. Nem vagyunk túl sokan, de megpróbálom összerakni a legjobb összeállítást, amivel sikeresek lehetünk. Ezen a héten is fiatalokkal tudjuk feltölteni a cserepadot. Ennek van előnye: megnézzük, hogy fiataljaink mire képesek, tudunk-e támaszkodni az utánpólásra az elkövetkezendő időszakban, vagy pedig a későbbiek során igazolnunk kell. Péter Antal, Füredi Patrik, Fekete Marcell, Budai Dávid és Fejős Áron továbbra is sérült, Királyházi Bence és Rácz Ferdinánd edzéseket hagyott ki.  

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a