Egyetlen győzelemmel megmenekülünk a kieséstől

2019-05-24

Felnőttcsapatunk azzal a tudattal léphet pályára a hátralévő két bajnokiján, ha egy meccset nyer, biztosan bennmarad az NB III-ban,  és a három csoport összevetését tekintve nem lehet a legrosszabb 13. helyezett sem. (Keleten a Tállyának 26 pontja van, Nyugaton a Mol Vidi FC második csapata 28 ponttal áll jelenleg.) A Közép-csoportban a Paksi FC II. előtt ötpontos előnyünk van, s ha Tököli Attila edző alakulata hétvégén nem nyert a középmezőny elején álló Rákosmente otthonában, akkor nekünk a döntetlen is belefér.

A győzelem megszerzésére kitűnő alkalom kínálkozik vasárnap 17.30 órától, amikor a Kecskeméti TE lesz az ellenfelünk.

Nagyon remélem, hogy sikerül nyernünk, hiszen így bebiztosíthatjuk a bennmaradástnyilatkozta Dienes Pál vezetőedző. – Egyszerű a helyzet, mi az életünkért küzdünk majd vasárnap, csak a győzelem elfogadható eredmény számunkra! A vendégek már elérték amit terveztek, a tízbe kerülés célként lebeghet a szemük előtt. Kiegyenlítettnek látom az erőviszonyokat a két csapat közt, de szeretnénk élni a hazai pálya előnyével. Ennek tudatában mindenképpen győzelemre fogunk játszani, bízunk benne, hogy ezt sikerül kiharcolni. Fontos, hogy végig kontrollálni tudjuk a mérkőzést, mindent megteszünk annak érdekében, hogy utolsó hazai találkozónkon kiszolgáljuk a közönségünket. 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a