Egy jó csapatban mindenki ugyanolyan fontos

2018-12-15

Megtartotta évzáró vacsoráját megye kettes második csapatunk.

A több támogató és klubunk vezetése előtt tartott összegzőjében Vizdár Zsolt játékos-edző elmondta, előző idényben bronzérmes alakulatunk 31 tagú kerettel kezdte meg a felkészülést a 2018/2019-es bajnoki évadra. Ennek ellenére nehezen indult az ősz: a túlterheltség, sérülések, egyéni hibák és kihagyott helyzetek miatt nem úgy sikerült a szezonrajt ahogy várta. A magyar vízilabda tájképébe 1997-ben begyalogló Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapatának attribútumait – miért vagyunk jók és erősek – sorolva kiemelte, az együttes tagjai szeretik, tisztelik és elfogadják egymást, lelkes amatőrként viselkednek, a focipálya a grundjuk, csak sokkal magasabb szinten űzik a játékot. Egy jó csapatban mindenki ugyanolyan fontos, a szertárostól a csatárig. Vizdár Zsolt hozzátette: semmivel sem rosszabbak mint tavaly, az ellenfelek készülnek belőlük, így nehezebb dolguk van. Ráadásul futballistái átlagéletkora például a Fadd elleni találkozón 38 év volt.

A keretet érintő változásokról beszámolva aláhúzta, Sárközi Ádámra tanulmányi elfoglaltságai miatt nem számíthat tavasszal. Két érkező lesz, a rutinos Rátkai Gábor és Szabó Zsolt is az alakulat hasznára válhat.

A statisztikákat böngészve megjegyezte, hét győzelem, négy döntetlen és négy vereség a mérleg, 25 ponttal a tabella hetedik helyéről várják a folytatást. A 35 kapott gólról kijelentette, nagyon sok, tavaly az egész bajnokságban kaptak 36-ot. A leggyorsabb találatot Pesti Zoltán szerezte a Bölcske elleni meccs 3. percében. Bognár Zsolt 15-ből 14 meccsen játszott. Három találkozót (Kaposszekcső, Gerjen, Fadd) hoztak le kapott gól nélkül. A csatár Csende Roland kapta a legtöbb sárga lapot (4), ugyanakkor a támadó a góllövésből is kivette a részét, hisz’ testvérével Imrével együtt hét-hét gólt lőtt, őket a védő Pesti Zoltán követi hat találattal. Mindössze egyetlen „újoncot” avattak a félszezonban: az U19-es gárdából Bősze Csaba a Kaposszekcső ellen jutott lehetőséghez.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a