Csapatunknak rutinos, gólerős csatárra van szüksége

2019-01-08

Hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra az NB III-as focibajnokság Közép csoportjában szereplő felnőttcsapatunk.

Az őszi szezont értékelve Kvanduk János vezetőedző korábban elmondta, titokban komoly reményekkel vágtak neki a 2018/2019-es bajnokságnak. Nem csak ő, a klubvezetésből többen úgy gondolták, erősödött a játékosállomány, jó játékosok érkeztek, szinte mindenkit meg tudtak tartani, nőttek a variációs lehetőségek. Ehhez képest a csapat csupán a csalódást jelentő 11. helyről várja a márciusi folytatást.
Ami nagyon nagy probléma, hogy a három NB III-as csoport összevetésében mi lőttük a legkevesebb gólt (8-at), így a beharangozott gólerős támadó leigazolására nagy szükség lenne. Az esetleges érkezővel szemben azonban nagyok az elvárások, egy tizenöt pluszos csatár szerződtetése a téli időszakban nem ígérkezik könnyű feladatnak. A héten próbajátékra érkezik egy újvidéki magyar szélső, akire azonban állítólag az éllovas Szentlőrinc is kivetette a hálóját. A baranyaiak nagy valószínűséggel az osztállyal feljebb lépő Sili Luka utódját látják benne. A játékosról annyit érdemes tudni, hogy megfordult a ciprusi ligában is. Kvanduk János kiemelte, a választásnál szempont lesz, hogy a focistát hogyan tudják beilleszteni játékrendszerükbe.
Két labdarúgó teljesítménye nem érte el azt a szintet, amelyet vártak tőlük, velük a vezetés átbeszéli a lehetőségeket. Persze a keret összetételét befolyásolhatja az is, hogy kinek lesz ajánlata.
A térdszalagszakadással műtött Steinbach Mátén kívül mindenki megjelent az első tréningen.

Csapatunk a tervek szerint – és ha az időjárás engedi – kilenc edzőmeccsen lép pályára. A megye egyes Jánoshalma ellen kezdünk itthon (január 20., 13 óra), egy hétre rá szintén a megyei Kiskőrös lesz az ellenfelünk (január 27., 13 óra). Január 30-án már egy erősebb gárda, a Paksi FC II. látogat hozzánk (17 óra). Február 2-án először idegenben, Érden lépünk pályára (11 óra), majd következik ismét hazai pályán a csoportrivális Kozármisleny (február 6., 17 óra). Nagykanizsára is ellátogatunk (február 10., 13 óra), majd viszonozzuk a mislenyiek látogatását (február 13., 17 óra). Végül két idegenbeli meccs zárja az előszezont: február 16-án (15.30 óra) a MOL Vidi FC II. vendége leszünk, egy hétre rá az Erzsébeti SMTK pályáján szerepelnek Márton Erikék (február 23., 13 óra).

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a