Az NBIII. közép csoport 28. fordulójában a Szekszárdi UFC gárdája a Ferencvárosi TC II. együtteséhez látogat vendégségbe. A mérkőzés előtt csapatunk asszisztensedzője, Mészáros István nyilatkozott.
„Sok idő nem telt el a legutóbbi bajnokink óta, így különösebben nem is tudtunk pluszban készülni a soron következő meccsünkre. Inkább a regeneráció került az előtérbe, egy pihenőnap, egy edzés és már jön is az újabb megmérettetésünk.”
„Zsinórban játsszuk a második csapatok elleni találkozókat. Azt gondolom, hogy az előző kettő is elég magas színvonalú volt, mind iramban, mind pedig az NBIII szintjét figyelembe véve. Azt gondolom, hogy a soron következő meccsünk is hasonló lesz.”
„Az FTC II. általában nem alkalmazkodik az aktuális ellenfele taktikájához, inkább a saját játékát próbálja megvalósítani. Nagyjából erre is számítunk, nem hinném, hogy hatalmas taktikai csata alakulni ki a pályán.”
„Az utóbbi két alkalommal, nem állt mellettünk a szerencse, kétszer is a lefújás előtti pillanatokban sikerült ellenfelünknek kiegyenlítenie, így mindkétszer kénytelenek voltunk megelégedni az egy ponttal. Bízom a csapatban és remélem, hogy ezúttal már három ponttal térhetünk haza.” – nyilatkozta Mészáros István, asszisztensedző.