Balszerencsés vereség Kecskeméten

2023-04-16

Az NBIII. Közép csoport 32. fordulójában a Szekszárdi UFC a Kecskeméti TE II. gárdájához látogatott vendégségbe. Az összecsapás után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt formált véleményt a látottakról.

„Ha valaki most csak az eredményt látja, az biztosan úgy gondolja, hogy simán legyőzött minket a Kecskemét együttese, pedig valójában nem ez történt. Végig irányítottuk a játékot, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sajnos ezek azonban rendre kimaradtak.”

„A játékvezető nagy mértékben befolyásolta az eredmény kialakulását, hiszen az első és a második gólban is nagy szerepet játszott, hogy a Kecskemét gólt tudjon szerezni. Minden elismerésem a játékosoké, akik ezen hibák ellenére is mentek előre és nem adták fel.”

„A második félidő elején is kidolgoztunk számtalan lehetőséget. Annyira nyíltan játszottunk, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, hogy egy kontratámadást követően végleg megpecsételődött a sorsunk. Úgy érzem, nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, maximum a kimaradt ziccerekért.”

„Annak ellenére, hogy hajnalban kellett kelnünk és nagyon kevesen vagyunk, ez már a harmadik mérkőzésünk volt hét nap leforgása alatt. Nagyszerűen mentünk bele a mérkőzésbe és ha a helyzeteinket értékesítettük volna, akkor a játékvezető nem tudott volna beleszólni a mérkőzés alakulásába.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző. 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25793/32/1736166.html

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a