A Simple Női Liga utolsó, azaz a 22. fordulójában a Szekszárdi WFC a DVTK együttesét látja vendégül. A sorsdöntő összecsapás előtt csapatunk kapusedzője, Kágyi István latolgatta az esélyeket.
„Minenki tudja, hogy a soron következő meccsünk az egész bajnokság legfontosabb mérkőzése, hiszen itt fog eldőlni, hogy megőrizzük-e a tagságunkat vagy visszacsúszunk az NBII-be. Utóbbi sem lenne szégyen, hiszen a legmagasabb osztályban szerepelni hatalmas siker a város és az egyesület számára is.”
„Nincs miért szégyenkeznie a lányoknak akkor sem, ha holnap kikapnak. Emelt fővel fogunk távozni a meccs végén és külön odamegyünk majd a szurkolókhoz megköszönni nekik az egész éves bíztatásukat. Nem kell, hogy teher legyen senkin, de nekünk a bentmaradáshoz mindenképpen győznünk kell.”
„A legrosszabb, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk, mert hiába szerezzük meg a három pontot, ha a Kelen is nyer majd az Újpest ellen, akkor ugyanúgy búcsúzunk az NBI.-től. Fél szemmel így a másik mérkőzés alakulását is figyelnünk kell majd.”
„Nagyon rossz lenne, ha egy győzelem ellenére is búcsúznunk kellene. A lányok nagyon készülnek a mérkőzésre, fejben ott vannak. Képesek csodát tenni, ezt már bizonyították többször is. Remélem, nagyon sokan kijönnek majd és buzdítani fogják a játékosokat. Egy nagyon szerethető csapatunk van, egyáltalán nem lesz szégyen, ha holnap kiesünk. Ugyan úgy a mi lányaink maradnak és büszkék leszünk rájuk mindentől függetlenül!” – nyilatkozta Kágyi István, kapusedző.