Az idén is nagy sikert aratott az első, nyári táborunk

2023-06-28

Ahogy azt már több ízben is előfordult, a Szekszárdi UFC egyesülete idén is megtartotta első labdarúgó táborát, mely által rengeteg gyermek gazdagodott élményekkel. A programsorozat egyik szervezője, Teszler Vendel nyilatkozott a részletekről.

„A hat és tizenhárom éves kor között gyermekek számára szervezett egy hetes nyári sport napköziben összesen 53 gyermek vett részt. Egyesületünk igazolt labdarúgóin kívül a szomszédos településekről is jelentkeztek játékosok, de olyanok is voltak, akik még nem rendelkeznek igazolással. A labdarúgó foglalkozásokat három csoportba osztva Kiss Gabriella, Lékó Roland és Dr.Balogh István vezette a korosztálynak és a gyermekek felkészültségnek megfelelő szakmai szinten.”

„Igazi nyári kánikula volt az egy hét alatt, az edzések mellett a városi strand szolgáltatásait is élvezhették a gyermekek. A napi két foglalkozás mellett a szabadidőben nagy lábtenisz, foci biliárd és teqbal csatákat vívtak a kis focistáink. De a bújócskázáshoz és cicázáshoz is nagyszerű lehetőséget biztosított a sporttelep, amit ki is használtak a gyerekek. Bizonyítva, hogy a nagy meleg és edzések mellett is szinte kifogyhatatlan a gyermekek mozgásigénye.” – nyilatkozta Teszler Vendel.

Idén nyáron még egyszer lesz lehetőség a focitáborban való részvételre, hiszen augusztus 21 és 25 között a második turnus is várja a lelkes mozogni vágyókat!

Részletek egy előző cikkünkben:

Nyári focitábor

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a