Az ETO ellen lépnek pályára lányaink

2022-08-26

A Simple Női Liga harmadik fordulójában a Szekszárdi WFC ellenfele az egyik bajnokesélyes gárda, az ETO FC Győr együttese lesz. A mérkőzés előtt csapatunk erőnléti edzője, Ganczer Hajnalka és egyik játékosunk, Nádudvari Anna nyilatkozott.

„Van bennem hiányérzet mind a két mérkőzés után, mert értékes pontokat hullajtottunk el. Úgy gondolom, a csapat mindkét meccsen rászolgált, hogy legalább 1 pontot szerezzünk, de sajnos ez most nem jött össze. Még szokni kell az NB I.  ritmusát, amit a lányok most hétvégén fognak először igazán megtapasztalni. Gondolkodásban, gyorsaságban még mindig rengeteget kell fejlődnünk.”

„Várhatóan most több feladatunk lesz védekezésben, mint az előző két mérkőzésen, így ezt többször is gyakoroltuk. De ugyanúgy fordítottunk időt a labdakihozatalokra is. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Győr jóval erősebb ellenfél. De a labda gömbölyű és mi sem feltartott kézzel megyünk ki a pályára. Mindent meg fogunk tenni, hogy tisztességgel helyt tudjunk állni.”

„Az elsődleges célkitűzésünk jelenleg természetesen a bennmaradás, de messze még a bajnokság vége. Sok csapattal nem találkoztunk még. Reális célokat inkább az őszi szezon elteltével lehet majd megfogalmazni.” – nyilatkozta Ganczer Hajnalka, erőnléti edző.

„Kettős érzések vannak bennem, mert mind a két mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Erre minden esélyünk meg is volt, jól játszottunk, csináltuk a dolgunkat. Egy-két apró hibánkat azonban kihasználta az ellenfél és ezekből gólokat szereztek, mi pedig hiába játszottunk szépen, a befejezéseknél sokat hibáztunk, így nem sikerült nyernünk, sem pontot szereznünk.”

„Voltak kulcsjátékosaink az utánpótlás válogatottakban, így nem tudtunk végig együtt készülni, de videóztunk az ETO-ról, és visszanéztük magunkat is. Felvázoltuk, hogy mit szeretnénk játszani és egész héten olyan típusú edzéseket hajtottunk végre. Reális eredmény szerintem a tisztes helytállás lenne. Meg kell próbálnunk az apró hibákat kijavítani. Nem feltett kezekkel megyünk Győrbe, de tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon profi csapat. Megpróbálunk majd variálni a játékosokkal, szerencsére a keret adott ahhoz, hogy más felállásokban is tudjunk játszani. Mindenki a maximumot nyújtja majd, aztán meglátjuk az eredményt.”

„Nyilván a játékoskerete az egyik legjobb az ETO-nak, tele van külföldi és magyar válogatottakkal és nagyon komoly szakmai munka folyik ott, de minden csapatnak megvan az ellenszere. Reméljük tudunk majd nekik gondot okozni taktikai dolgokkal.”

„Szezon végén a bennmaradásnak örülnénk nagyon, tavaszra még jobban összeérik ez a csapat és kijavítjuk a hibákat, megpróbálunk több ellenféltől is pontot vagy pontokat szerezni. Az NB I.-es tagságunk megőrzése a legfőbb cél, ha esetleg előrébb végeznénk, az már csak hab lenne a tortán. Az biztos, hogy 5-6 csapat számára nagyon kiélezett a bajnokság, nem lehet biztosra megmondani, melyik együttes hol fog végezni, apróságokon fog múlni.” – mondta Nádudvari Anna.

Hajrá SZWFC!

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a