A védekező szekcióban is történt erősítés a felnőtt, NB 1-ben szereplő női csapatunknál. Micskó Márk új igazolása az ASTRA-ACTIVTEC HFC-ÜLLŐ együttesétől érkezett Rozmis Gabriella, aki elmesélt magáról pár dolgot.
„A karrieremet a Fradi U17-es gárdájánál kezdtem. Onnan az FTC fiókcsapatához, a Kókához kerültem, majd a gimi után, mikor egyetemre akartam menni, akkor csatlakoztam az Astrához. Ott lehúztam 5 évet, de úgy gondoltam, hogy egy új kalandra van szükségem.”
„Beszéltem Márkkal, úgy éreztem, hogy egyformák a céljaink, a csapat és az én egyéni gondolataim is egyeznek, így úgy határoztam, hogy itt folytatom. Babonák terén egyszer próbálkoztam egy csuklóra tekert szalaggal, de pár alkalommal a bírók nem engedték, ezért szépen lassan leszoktam róla.”
„Jobb lábas vagyok és jobb oldali védőként játszottam rengeteget, de amúgy belső védőként kezdtem, így az sem áll tőlem távol. Közel 300 mérkőzés van már a hátam mögött, melyek közül 28 alkalommal gólt is szereztem.”
„Már van egy pedagógiai diplomám, de úgy döntöttem, hogy szeretném újra elkezdeni a tanulást és most pénzügy-számvitel szakra jelentkeztem. Nagyon várom ezt az évet és kíváncsi leszek, hogyan fogunk teljesíteni az NB1-ben. Remélem, hogy minél több sikert érünk el!”
Üdvözlünk a csapatban, Gabriella! Hajrá Szekszárdi UFC!