Átigazolási hírek: Csernik Zsombor

2022-06-30

Támadó poszton erősített Turi Zsolt együttese. A felnőtt NB 3-ban szereplő gárda új igazolása a Mohácsról érkezett Csernik Zsombor, aki elmondta gondolatait új csapatával kapcsolatban.

„Már régóta szemeztem a Szekszárdi UFC-vel, szimpatikus volt számomra a klub filozófiája és a mutatott játéka is. A Mohács kiesésével megnyílt az út előttem, hogy a tolnai megyeszékhelyre kerüljek. Több helyről is kaptam megkeresést, de egyik klub sem érdeklődött olyan komolyan utánam, mint a Szekszárd, így egyértelmű volt számomra, hogy Őket választom.”

„Világ életemben center poszton játszottam, ebben a pozícióban érzem magam a legotthonosabban. Jobb lábas vagyok, de szerencsére a balosommal sincs nagy probléma.” – mondta nevetve Zsombi.

„Nem nevezném magam babonásnak, de pályafutásom során voltak hagyománnyá vált megszokásaim. Például, ha egy meccsen jól játszottam, a következő meccsen is ugyanazt a cipőt húztam fel. Vagy ha bekötöttem a kezem és nyertünk, legközelebb is úgy tettem. Próbáltam ezeket a sikert hozó rituálékat átvinni a következő meccsekre is.”

„Nagyon remélem, hogy jól sikerül majd a beilleszkedésem, illetve a csapat is jól fog működni. Bízom benne, hogy eredményes évet fogunk zárni. Személyes célom, hogy minél jobban játsszak és bekerüljek a kezdő csapatba. Szeretném minél több góllal segíteni a Szekszárdot!” 

Üdvözlünk a csapatban, Zsombor! Hajrá Szekszárdi UFC! 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a