Az ünnepekhez közeledve idén is összefognak a Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Futball Club tagjai és adománygyűjtést szerveznek a Szekszárdi Kutyamenhely számára.
Kedves Szurkolóink, Barátaink és Ismerőseink!
Ebben az esztendőben is fontosnak tartottuk, hogy kiálljunk egy nemes cél mellett és lehetőségeinkhez mérten segítsünk egy olyan szervezetet, amelynek a legnagyobb szüksége van rá. A választásunk most a Szekszárdi Kutyamenhelyre esett.
Adománygyűjtő akciót szervezünk a kisállatok számára, az év utolsó, hazai, NBI.-es bajnokiján. November 27-én a Szekszárdi WFC lányai a MOL Fehérvár FC ellen lépnek pályára a Simple Ligában. Azon szurkolóink, akik konzervet, tápot, vagy pokrócot hoznak magukkal a menhely megsegítésére, mentesülnek a belépőjegy megfizetése alól.
Továbbá úgy határoztunk, hogy a mérkőzésjegy eladások teljes bevételét felajánljuk a kutyamenhely számára, ezzel is támogatva az ott dolgozók elkötelezett, áldozatos és odaadó munkáját. Bízzunk benne, hogy a jelenleg még gazdátlan kisállatok számára ezáltal boldogabbá tudjuk tenni az év végét.
Az jótékonysági akciónkból kifolyólag szurkolóink V.I.P. jegye erre az egy mérkőzésre nem lesz érvényes, így kérjük őket is, hogy most a menhely számára nyújtsanak segítséget. A helyszínen több, gazdi nélküli kutyus is tiszteletét teszi majd, melyek közül akár örökbe fogadásra is lehetősége lesz a kilátogatóknak.
Tegyünk együtt szebbé az ünnepeket!