A Simple Női Liga NBI. tizenhatodik fordulójában a Szekszárdi WFC a Puskás Akadémia FC együttesét látta vendégül. A mérkőzést két büntető és egy piroslap is színesítette. Az összecsapáson látottakról csapatunk vezetőedzője, Micskó Márk formált véleményt.
„A múlt heti Ferencváros elleni mérkőzéshez képest hozzáállásban nagyot javult a csapat. Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az első tíz perc ugyanolyan volt, mint a legutóbbi bajnokink, két gyermeteg hibát is elkövettünk az egyikből pedig gólt is szerzett ellenfelünk.”
„Tizenegyessel soha sem jó hátrányba kerülni, de nem esett össze a csapat. A második félidő már hasonlított mind játékban, mind pedig hozzáállásban ahhoz, amit látni szeretnék a csapatomtól. Egy egy lehetőségünkben sokkal több rejlett volna, ha elhiszik a lányok, hogy van keresnivalójuk.”
„Amikor szervezetten játszottunk, nem is tudott mint kezdeni velünk a Puskás Akadémia, de azután megint jöttek a hibák. Egy újabb büntetőt követően már kétgólos hátrányba kerültünk, amit pedig a piroslapunk meg is pecsételt a mérkőzésen.”
„Sajnos nálunk ez egy tanuló szezon, remélem hamarosan kilábalunk ebből a helyzetből és nem ajándékozunk gólokat ellenfeleinknek. A hibáink kijavításán folyamatosan dolgozunk a céljainkat pedig továbbra is szeretnénk elérni.” – nyilatkozta Micskó Márk, vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve: