A PMSC legendás „nyolcasa” fegyelmezett futballt vár mindenkitől

2020-11-03

Hétfőn megkezdte a munkát NB III-as felnőttcsapatunk új vezetőedzője, Turi Zsolt.

Mint arról beszámoltunk, múlt héten kedden klubunk vezetése és Dienes Pál közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. Az új szakvezetőt nem nagyon kell bemutatni a futballt kedvelő és értő szurkolóknak. Turi Zsolt tagja volt a Garami József vezetésével 1986-ban bajnoki ezüstérmet, 1990-ben Magyar Kupát nyerő Pécsi MSC-nek. A középpályás 1993 és 1996 között az Újpesti TE labdarúgója volt, ahol az 1994/95-ös idényben ezüst-, az 1995/96-os szezonban bronzérmet szerzett a fővárosi csapattal. Turi az élvonalban 214 bajnoki mérkőzésen 50 gólt szerzett.

Edzőként az NB III-as Szentlőrinccel érte el legnagyobb sikereit. A 2016/2017-es kiírásban tizenegy forduló után a 15. helyen állt a csapat.  Ezt követően a piros-feketékkel 22 bajnoki meccséből tízet megnyert, hét alkalommal döntetlent játszott, és mindössze ötször maradt alul, végül a tabella nyolcadik helyén zárt alakulatával. A következő szezonban ezt is túlszárnyalta, a hetedik helyig vezette együttesét a 16 csapatos Közép-csoportban. A 2018/2019-es évadban sokáig a bajnoki aranyért volt harcban a gárda: 14 kör után kilenc pont volt az előnyük a tabella élén a második helyen álló Szeged-Grosics Akadémia előtt. A hajrát azonban a Tisza-parti csapat bírta jobban, 68 pontot gyűjtöttek, a Szentlőrinc 63 egységgel ezüstérmes lett. Turi legutóbb a Pécsi MFC utánpótlásában dolgozott.

Itt voltam az Újpest elleni hétvégi bajnokin, sokkal több volt benne az egy egynélmondta bemutatkozó beszédében Turi Zsolt. – Nem félek a kihívástól, magabiztos vagyok, bízom a csapatban, fegyelmezett futballal ezt az akadályt simán fogjuk venni.” 

Kárpáti Zoltán elnök azt mondta, gyorsan sikerült megállapodnia Turival, mert egyeztek az elképzeléseik, ám a hírt csak az Újpest II. elleni mérkőzés után jelentette be, hogy ne zavarja meg a fejeket. A klubvezető megköszönte Vizdár Zsoltnak és Juhász Máténak, hogy Dienes Pál távozása után közösen felkészítette a csapatot. Az új vezetőedző munkáját Mészáros István és Horváth Bálint segíti majd.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a