A Miskolc ellen kezdi az új évet futsalcsapatunk

2019-01-11

Nagyszerűen kezdte a bajnokságot élvonalbeli női futsalcsapatunk, amely az első hét fordulóban nem talált legyőzőre, öt győzelem mellett mindössze a címvédő Hajdúböszörmény tudott pontot rabolni Micskó Márk együttesétől (idegenben 1–1, otthon 0–0), a tavalyi döntős Astrát (4–2) és a bronzérmes Tolna-Mözst (4–0) pedig magabiztosan győztük le. A hajrá már kevésbé sikerült szépre Ganczeréktől, hiszen a HTE elleni remi után a kiskunfélegyháziakat (3–4) és megyei riválisukat sem sikerült legyőzni (2–2).

Az alapszakaszban a „nagyok” közül még a HTE-hez, a Tolna-Mözshöz és az otthon bárkire veszélyes Gyulához utazunk, az általában a hajrára összeálló Astrát hazai pályán fogadjuk.

Az őszi szezon végével nem voltam elégedett, így jól jött számunkra a pár hetes bajnoki szünetmondta Micskó Márk.A felkészülésünk sérülések és betegségek miatt nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna és elterveztük, de bízom a csapatban, hogy ezeken az akadályokon is túljutunk, és egy sikerekkel teli tavasz vár ránk. A célunk, hogy az alapszakaszt az első négyben zárjuk, utána pedig a ki-ki meccseken bármi megtörténhet. A keret minősége mindenképpen alkalmas a céljaink elérésére.”

Női NB I, az állás: 1. Kiskunfélegyháza 19 pont/9 mérkőzés, 2. Szekszárd 18/9, 3. Hajdúböszörmény 15/8, 4. Tolna-Mözs 12/9, 5. Gyula 11/8, 6. Miskolc 7/9, 7. TFSE 1/8.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a