A lányok nagyot mentek, döntetlen Miskolcon!

2025-03-17
Simple Női Liga NB I. 15. forduló
Nagy csatában, a mérkőzés végén sikerült egyenlíteni, ezer sebből vérző Csapatunknak!
DVTK – Szekszárdi WFC 1-1 (0-0)
gólszerzőnk: Nagy-Cseke Edina
A lányok hétvégi bravúrjával kapcsolatban Micskó Márk edzőt sikerült „elcsípnünk” egy rövid összefoglalóra, hogy mi is történt a vasárnapi mérkőzésen.
 
„Rendkívül nehéz helyzetben voltunk, edzői pályafutásomban nem éltem meg még ilyet, hiszen összesen egy cserével tudtunk elutazni a mérkőzésre. A mentális felkészítésen volt a hangsúly, szerettem volna, ha mindenki átérzi, hogy a nehézségek ellenére, nem reménytelen a helyzetünk. Mindenképpen ponttal szerettünk volna távozni, ezért pedig a csapat mindent megtett. Voltak nagy helyzeteink, sajnos nem sikerült betalálnunk, de ellenfelünk is jött előre rendületlenül. Egy szerencsétlen szituációban tizenegyeshez jutottak, amit nem sikerült értékesíteniük, ez újabb lendületet és erőt adott nekünk. Sajnos azonban a mérkőzés vége felé sikerült vezetést szerezniük, ekkor pedig átszerveztem a csapatot, kockáztattunk. Vagy kiegyenlítünk, vagy kapunk még egy gólt, ez volt a kérdés, szerencsére sikerült egyenlíteni, amit a csapat maximálisan meg is érdemelt. Mindenkinek gratulálok és nagyon büszke vagyok a lányokra, mivel bizonyítottak, hogy tudnak egymásért küzdeni, reménytelennek tűnő helyzetben is. Céljaink eléréséhez nagy szükségünk volt erre az egy pontra.”
 
Szép volt lányok!

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a