A klubvezetés célja, a felnőttcsapat együtt tartása

2019-06-06

Kedden ülésezett klubunk elnöksége. Kárpáti Zoltán elnök elmondta, a következő idényben is Dienes Pál irányítja majd NB III-as felnőttcsapatunkat, a szakvezető megbízatása egy évre szól. Alapvetően a költségvetés volt az ülés fő témája, amelyről egyelőre annyit árult el klubunk első embere, hogy a 2019/2020-as évadban sem lesznek nagyobb lehetőségeink, mint a most mögöttünk hagyott évben. Két kilencfős kisbuszt szeretne vásárolni egyesületünk, melyekkel az utánpótlás utaztatása megoldott lenne.

Június 16-án, vasárnap harmadik alkalommal bonyolítjuk le családi napunkat. A programok 10 órakor kezdődnek, 10.15-től klubvezetőnk tart rövid értékelést – bemutatva a csapatokat –, majd megköszöni munkatársainak az egész éves munkát. A rendezvény a közösségépítés jegyében zajlik majd: lesz légvár, teqball, lábtenisz és célba rúgó feladat is.

A keret is szóba került az elnökségin. Ezzel kapcsolatban elhangzott, cél a társaság együtt tartása, de minden bizonnyal lesznek távozó és érkező labdarúgók. Egy focista már biztosan távozik klubunktól. A védő, Károly Viktor 3 év után Budapesten folytatja tanulmányait és karrierjét. A hátvéd remekül beilleszekedett csapatunkba, jó teljesítményt nyújtott, érzelmi döntést hozott, amikor a távozás mellett döntött.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a