A kiszámíthatatlan Bp. Honvéd második csapata ellen javíthatunk

2020-08-21

Két győzelem és két vereség után fontos összecsapást játszunk a Bp. Honvéd II. ellen. 

A fővárosiak bárkit meg tudnak verni ebben az osztályban. A legjobb példa erre a negyedik fordulóban a Hódmezővásárhely ellen aratott 4–1-es győzelmük. Az első fordulóban a piros-feketéknél pályára lépett egy 16 éven aluli játékos, az Iváncsa óvott, az MLSZ versenybizottsága pedig 3–0-val a Fejér megyei gárda javára igazolta a három pontot. (A meccs a pályán gól nélküli döntetlennel zárult.) A Kecskeméttől simán kikaptak 4–1-re, míg a Váccal 0–0-s döntetlent játszottak Simon Miklós edző tanítványai.

– Jó iramú, élvezetes meccset játszottunk Iváncsánmondta Dienes Pál. – A teljesítményünk alapján nem érdemeltünk vereséget. Ahhoz, hogy folyamatosan eredményesek tudjuk lenni, pontosabb és agresszívabb játékra van szükség. Nem tudjuk, hogy a Bp. Honvéd II. vasárnap milyen csapattal érkezik, de nekünk a legfontosabb célunk, hogy újra nyerjünk. Sok az új játékos a keretünkben, hétről-hétre egységesebb a csapat. Juhász Mátéra hosszú távon nem számíthatok. 

A tervezett kezdőcsapatunk: Szűcs K. – Fekete M., Márton E., Rácz Á., Füredi – Wirth, Budai, Arena Á., Németh K. – Péter A., Mayer M.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a