A Kecskemét érkezik vendégségbe

2022-10-15

Az NBIII. Közép csoport 13. fordulójában a Szekszárdi UFC a Kecskeméti TE II. csapatát látja vendégül. A mérkőzés előtt csapatunk asszisztens edzője, Mészáros István latolgatta az esélyeket.

„A múlt héten sikerült győznünk Majoson, ami valószínűleg igen kevés csapatnak fog sikerülni az idény során. Ennek köszönhetően nyugodt légkörben készülhettünk a Kecskemét elleni összecsapásra. Amit a heti edzéseken elterveztünk, azt meg is tudtuk valósítani. A játékosok partnerek voltak minden gyakorlatban.”

„A Kecskemét elég masszívan és szervezetten védekezik, majd elég gyorsan tud átszerveződni támadásokba. A hátsó alakzatunknak koncentrálnia kell erre, nehogy baj történjen labdavesztés esetén. Kombinatívan és összeszedetten kell játszanunk, hogy meg tudjuk bontani a védelmüket.”

„A helyzetkihasználásunkon szeretnénk javítani. Nem könnyű, mert az egyéni képességeken nagyon sok múlik. Minél többször találkozik egy játékos egy helyzettel, annál rutinosabban és határozottabban tudja végrehajtani a mozdulatot, ami a sok esetben gólt is eredményezhet. Ennek megfelelően gyakoroltunk.”

„Azt gondolom, most az lesz a legfontosabb, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki az ellenfél kapuja előtt, ezzel is meggátolva, hogy a mi térfelünkön folyjon a játék. A támadó alakzatban nagyobb a merítési lehetőségünk, itt akár több variáció is elképzelhető a cseréket illetőleg.” – nyilatkozta Mészáros István, asszisztens edző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a