A Kecskemét a következő ellenfél

2023-04-15

Az NBIII. Közép csoport 32. fordulójában a Szekszárdi UFC a Kecskeméti TE II. gárdájához látogat vendégségbe. Az összecsapás előtt csapatunk asszisztensedzője, Mészáros István nyilatkozott.

„Nagyon örülünk, hogy végre újra tudtunk győzni a bajnokságban, azt gondolom, hogy sokat tettünk az elmúlt meccseken azért, hogy megszerezzük a három pontot. Azokon a mérkőzéseken, ahol döntetlent játszottunk, minden benne volt a győzelem lehetősége is.” 

„A Kecskemét jó formában van az elmúlt időszak eredményeit tekintve. A játékstílusuk akár feküdhet is a számunkra. Más csapatok ellen mindig jó mérkőzéseket szoktunk játszani, talán a jelenlegi ellenfelünk direktebb játékot játszik, mint a többi második számú csapat.”

„Jobban kedvez számunkra, ha kombinatív játékot folytat az ellenfél, megpróbálja a labdakihozatalt és a pálya minden részén eszerint igyekszik játszani. Ez sajnos kevés csapatról mondható el az NB III.-ban. Remélhetőleg jól fel tudtunk készülni a Kecskemét gárdájából.”

„Tértek vissza játékosaink a sérülések után, így jóval nagyobb merítési lehetőségünk lesz a mostani mérkőzésen, mint például pár héttel ezelőtt. Ennek megfelelően szélesebb taktikai repertoárral is rendelkezünk a hétvégére. Igyekszünk elhozni a három pontot.”nyilatkozta Mészáros István, asszisztensedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a