A Honvédot fogadjuk az NBIII.-ban

2022-10-01

Az NBIII. Közép csoport 11. fordulójában a Szekszárdi UFC vendége a Budapest Honvéd együttese lesz. A mérkőzés előtt csapatunk asszisztens edzője, Mészáros István nyilatkozott.

„Ismét a szerda vasárnap ciklusban játszunk, ennek megfelelően készültünk a hétvégi mérkőzésre. Egy pihenőnapot követően a szokásosnál egy rövidebb és egy hosszabb edzést tartottunk a srácoknak.”

„A holnapi mérkőzésen az időjárásnak is nagy szerepe lesz. A pályától nagyban fog függeni a játékstílus, mindkét csapatéra befolyással lesz. Hiába tervez el az ember egy sok passzos játékot, ha a vizes fű áthúzza majd a számításokat.”

„A Honvédot a Fradihoz hasonlóan fiatal és dinamikus játékosok alkotják, akik mind labdával, mind labda nélkül intenzív mozgásokat hajtanak végre. Van egy robosztus, gólerős csatárjuk, akire mindenképp figyelnünk kell.”

„Ez lesz a hatodik hazai mérkőzésünk, sajnos még nem sikerült itthon tartanunk mind a három pontot senki ellen sem. Az első győzelem megszerzése a cél, úgy is állunk hozzá, nem teherként éljük meg.” – nyilatkozta Mészáros István, asszisztens edző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a