A Honvédhoz látogat csapatunk

2023-04-08

Az NBIII. Közép csoport 30. fordulójában a Szekszárdi UFC a Budapest Honvéd – MFA II. együtteséhez látogat vendégségbe. Az összecsapás előtt csapatunk asszisztensedzője, Mészáros István nyilatkozott.

„Egy kemény időszakon vagyunk túl, rövid idő leforgása alatt három meccset is játszottunk. Mivel kevesen voltunk, így jóval nagyobb terhelést kaptak a játékosaink. Jól jött, hogy most volt pár nap pihenőnk, hiszen újabb hármas szériába vágunk bele.”

„A Honvéddal kezdünk, utána jön a Majos, végül pedig megyünk Kecskemétre. Azt gondolom, talán kezdünk egyenesbe jönni a létszám tekintetében. Talán már több variációs lehetőségünk adódik majd ezeken a mérkőzéseken.”

„Megint egy NBI.-es tartalékcsapat vár ránk, ahogy említettem már ezelőtt, a Paks és az MTK ellen is egy remek mérkőzést játszottunk, mind a taktikát, mind pedig a sebességet tekintve. Ezt várom a holnapi mérkőzéstől is.”

„Azt gondolom, hogy egy jó pályán, jól felkészített csapatok fognak egymás ellen futballozni, ennek megfelelően egy magas színvonalú mérkőzésre számítok. Ha mentálisan erősebbek leszünk mint a legutóbbi mérkőzéseinken, ahol általában az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem a kezünkből, akkor jó eséllyel pályázunk a három pontra.” – nyilatkozta Mészáros István, asszisztensedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a