A Dusnok KSE ellen mérkőzött meg Koch László csapata!

2021-02-16

Újra felnőtt csapat ellen mérkőzött meg az U19-es csapat!

 
A Dusnok csapatát fogadta hazai pályán a Szekszárdi UFC U19, ahol nagyarányú, magabiztos győzelmet arattak. A Dusnok KSE a 2. helyet foglalja el a Bács-Kiskun Megyei II. osztályban, 8 pont a lemaradásuk az éllovas Kunbajai SE-vel szemben. Érdekesség, hogy az eredmény pontosan megegyezik a Sükösd SC ellen vívott mérkőzésével, akik ugyan ebben a bajnokságban a 4. helyen állnak 11 megvívott meccs után.
 
Koch László is értékelte az U19 csapatot:
 
“Az mérkőzés egészében domináltunk, rá tudtuk kényszeríteni az akaratunkat az ellenfélre. Előre tudtunk lépni az előző találkozókhoz képest a védekező párharcok tekintetében, ami mindenképpen örömteli. Azon viszont változtatnunk kell, hogy 90 percig tudjunk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani támadójátékban és védekezésben egyaránt. E tekintetben elég hullámzó volt a csapat játéka.”
 
Kezdőcsapat: Bognár, Kapás, Rátkai, Rafael, Bitz, Péter, Matus, Gellér, Héhn, Sütő, Vodli
 
Cserejátékosok: Csima, Szabó, Bierer, Cselenkó, Török, Szombat, Budi, Gulyás, Wirth
 
Gólszerzők: Sütő (3), Wirth (3), Gellér és Budi ill. Bolvári
 

📅2021.01.30
⏱13:00
🆚Szekszárdi UFC U19 8:1 Dusnok KSE (4:0)
🏟Szekszárdi stadion, Keselyűsi út 3.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a