Vasárnap indul az NB III Dél-Nyugati csoportjának tavaszi szezonja.
Mészáros István vezetőedzőt kérdeztük:
– Hogy értékelnéd a felkészülési időszakot?
Van egy kis déjà vu érzésünk, mert tavaly ugyanebben az időszakban is a vonal alatt voltunk, és innen kellett megoldanunk azt, hogy bennmaradjunk. A mostani felkészülés során sokat dolgoztunk azon, hogy több támadást tudjunk vezetni, és ne engedjünk lehetőséget az ellenfélnek a kapunkig eljutni.
Azt gondolom, hogy az előre játékban sikerült javulnunk, de a védekezésben még vannak egyéni hibáink, amiken javítanunk kell. Úgy érzem, ezt összpontosítással és nagyobb koncentrációval tudjuk korrigálni, de már látszik a fejlődés.
A felkészülés minőségét mindig a bajnoki mérkőzések eredményei mutatják meg. Takács Norbert asszisztens edző a felkészülési időszak kezdetekor érkezett hozzánk, és a stábnak nagyon jól jött ez az erősítés.
– Átigazolások és távozók voltak?
A téli átigazolási időszakban nem volt nagy játékosmozgás a klubnál. Olyan pozíciójú játékos, akit szerettünk volna, nem volt elérhető az átigazolási időszakban – mondta Mészáros István. Egy távozónk van, Szabó Dominik személyében, és Budai Dávid pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt már nem tudja az NB III-ban folytatni. Úgy gondolom, mindenképp erősségünk, hogy a keret együtt maradt, és egy téli teremtorna alkalmával volt sikerélményünk is.
– Hogyan látod a Kaposvár együttesét?
Ellenfelünknél, a Kaposvárnál edzőváltás történt. Ősszel még azt láttuk, hogy hasonló felfogásban és taktikai elemekkel játszottak. Most, hogy új edző érkezett, vasárnap kiderül, milyen játékot képvisel az ellenfelünk. Annyi biztos, hogy most 4 játékosunk kispadon ül, van két sérültünk, egy betegünk és egy betegségből lábadozónk is, így jól át kell gondolnom a kezdőinket. Természetesen a bennmaradás a fő cél, ami nagyon komoly csapatmunkát igényel.
Következő mérkőzés:
2025.03.02. 14 óra
Kaposvári Rákóczi FC – Szekszárdi UFC
Kaposvári Rákóczi Stadion
Hajrá Szekszárd! #veledjobbacsapat