1 pont az utolsó bajnokin!

2022-05-30

Az utolsó bajnoki mérkőzésen egy ponttal tért haza Turi Zsolt együttese, ugyan a célként kitűzött 10. helyet nem érték el, de nagyon küzdöttek idén, hiszen több nehézséggel is szembe kellett néznie csapatunknak!

Turi Zsolt: „Egy nagyon jó és élvezetes mérkőzést játszottunk, két ellentétes félidőt produkált a csapat. Az elsőben az ellenfél többet birtokolta a labdát és meg is szerezte a vezetést, bár nekünk is megvoltak a lehetőségeink kontrákból, a másodikban pedig egy nyíltabb játékot vállaltunk fel. Átvettük a meccs irányítását és sikerült is egyenlítenünk, több nagy gólhelyzetet is elpuskáztunk amivel a. magunk javára tudtuk volna fordítani a találkozó sorsát. A kihagyott helyzetek sajnos jellemezték az egész szezonunkat, kevés gólt tudtunk szerezni, ahhoz képest, hogy mennyi helyzetet dolgoztunk ki, ez az oka annak, hogy nem sikerült az első 10-ben végeznünk az idény végén.”

Kezdőcsapat: Pomozi, Rácz F., Fekete, Tratnyek, Füredi, Temesi, Rácz Á., Lékó, Aszalós, Juhász, Budai

Cserék: Bognár, Béla, Péter D. Horog, Gellér, Tóth, Sütő

Gólszerző: Tóth Dávid

2022.05.29.
Ceglédi VSE – Szekszárdi UFC

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a