Önbecsüléséért játszik együttesünk a bajnokaspriráns Pécsi MFC ellen - A Szekszárdi UFC hivatalos weboldala

Önbecsüléséért játszik együttesünk a bajnokaspriráns Pécsi MFC ellen

Hosszú idő után lehet szombaton ismét vérbeli futballhangulat a városi sporttelepen, 17.30 órától ugyanis a bajnoki cím egyik nagy esélyesét, a Pécsi MFC-t fogadjuk az NB III-as bajnokságban.

Könnyen előfordulhat, hogy akár 4-500 néző is buzdíthatja majd a két csapatot, és az is lehetséges, hogy játékosaink – megfelelő fizikai és pszichés felkészülés esetén – beleszólnak a Közép-csoport első helyéért zajló párharcba. Lenne miért törleszteni, hiszen ősszel kiütéses, 7–0-s vereséget szenvedtünk Újmecsekalján. Persze ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, a pécsiek zsinórban öt bajnokit nyertek, ezeken 21 gólt lőttek, tehát a képzeletbeli mérleg nyelve Márton Gábor edző csapata felé billen. A fű azonban zöld, az ég kék, a labda kerek, a tippmix jó játék, így egy meccsen bármi megtörténhet. A 2016/2017-es évadban Pécsett 1–0-ra nyertünk, a tavaszi visszavágót a piros-feketék húzták be 2–1-re.

A védő Puskás Gábor tőlünk igazolt a baranyai megyeszékhelyre, és az elmúlt fordulókban rendszeresen lehetőséget is kapott. Károly Viktornak, Kovács Dávidnak és a sérült Turi Tamásnak van kötődése a pécsi klubhoz. A „Pamacs" évek óta megszokott felállásban játszik, a középpálya tengelyében NB I-es rutinnal rendelkező focisták élvezik az edző bizalmát (Horváth Adrián, Nagy József), a szélvészgyors Kónya Dávid virgoncan szaladgál a jobb oldalvonal mentén.

A sebesség a modern foci egyik alapköve. Sulykolva van a vendégjátékosokban, a támadó térfélen az a döntő szempont, hogy egy játékosnál minél kevesebb ideig legyen a labda. Az egyre fáradó ellenféllel szemben úgy lehet folyamatos nyomást fenntartani, ha szinte rögtön lehet továbbtenni valakinek, aki szabadon van. Így alakulhatnak ki középen a lövőhelyzetek, a széleken pedig egy az egy elleni játékok vagy a beadások. A terület kontrollálását és sebességet igénylő reaktív felfogásnak kell megtalálni az ellenszerét, és akkor az UFC-szív és akarat diadalmaskodhat a pénz és a hübrisz felett.

„Az idei bajnokságban a súlyos pécsi zakó hagyta a legmélyebb nyomot csapatombanmondta Kvanduk János, csapatunk vezetőedzője. – Itt a vissza nem térő alkalom, hogy önbecsülésünket helyreállítsuk. Bár a Pécs az utóbbi hetekben félelmetes formában futballozik – meggyőző fölénnyel lép túl riválisain –, mi hiszünk abban, hogy képesek leszünk egy izgalmas, kiélezett mérkőzést játszani ellenük. Tudjuk, hogy sok pécsi szurkoló érkezik, de nem szeretnénk asszisztálni az ünnepléshez. Már egy pont megszerzése is sikernek számítana, de ehhez az ellenfél kapuja előtt javulnunk kell. Reméljük, a stadion melletti építkezés és a közlekedésirend-változás nem lesz akadálya a vendégszurkolók zavartalan fogadásának és elhelyezésének.
A szakvezető közölte, mint a legtöbb csapat a bajnokságnak ebben szakaszában, mi is több problémával küzdünk. Füredi Patrik gyógytornára jár, ő ebben az idényben már nem játszik, akár csak Turi Zsolt, aki legalább már futhat januári Achilles-ín szakadása után. Márton Erik a Szeged ellen szenvedett bokasérülést, azóta nem tudott fájdalom nélkül edzeni, a játéka bizonytalan. Rácz Ferdinándnak izomproblémái vannak, rá sem számíthat a szakvezetés.


Hozzászólások: